Fotó galéria Letölthető dokumentumok Kérdések válaszok Tagok, szervezetek Rendezvénynaptár Zuglói Kábítószerügyi Egyeztető Fórum Drog enciklopédia HERO-in lézer show HERO-in lézer show Drog enciklopédia HERO-in lézer show Drog enciklopédia főoldal Index Zuglói KEF a ZUGRádióban! Hallgassa Online! HERO-in lézer show
Felépülési térkép

Sniffany Drogos Esti Meséi III. – Pornóellenzők, goa és ketamin

"Olyan érzés megírni ezeket a kis memoár flashbackeket, mintha egy kristálygömb szerű időkapszulám lenne, ami mások szemén keresztül mutatja meg az élményeket, az én narrációm aláfestésével." Olvasónk, Sniffany beszámolója folytatódik.

Több kedves és sok kérdést felvető levelet kaptam, valósak-e a történeteim, vagy fantázia az egész. Realisztikus beszámolókat írok a fogyasztásról és a néhány évvel ezelőtti hazai BDSM közösségi életről, ennek financiális szegletéről, illetve a webkamerás felnőtt iparban szerzett tapasztalataimról. A karakterek  neveit természetesen elváltoztatom, így vigyázok az érintettek anonimitására és persze a sajátomra is. Mindaddig, amíg egy kriminalizáló és ítélkező társadalomban élünk, senkit sem kívánok kitenni a felismerés veszélyének és a megbélyegzésnek. Ahogyan velem is, ezek a dolgok igen széles réteggel ugyanúgy megtörténtek, többféle formációban. A vonzó képi világ, perverziók lista szerű felsorolása csak a jéghegy csúcsa, hogy e mögött milyen torz mélységek rejlenek, azt kevesen tárják fel nyersen. Mindenki vetít, mindenki filterez. Biztosan én is, mert ez az egész szubjektív értelmezés kérdése.

Nőként nekem a pornó meg az egész felnőtt ipar nyilván máshogyan csapódik le, mint a férfiaknak, és ex-webkamos domina lévén totálisan másként élem meg, mint azok a feministák vagy prűd nők, akik ellenzik az egészet. Ezzel sincs semmi baj, sokfélék vagyunk, különböző múlttal, gyermekkorból hozott belénk nevelt mintákkal, ezerszínű lelkivilággal és mindsettel.

Tiniként Rocco Siffredi filmeket néztem és sok-sok hentaiit. Ez bizonyára jelentősen formálta a szexuális identitásomat. Érdekes, hogy a hentaii valahogy sokkal szebbé és elfogadhatóbbá tette bizonyos témák befogadását, mintegy romanticizálva azokat, cuki, vinnyogó anime lányok hangjával adagolva be a mocskos témákat.

Számomra a pornó nézés olyan természetes műsor, mint átlag magyar embernek volt a Barátok Közt meg a Szomszédok, anno. A művelése pedig csupán egy munka a sok közül, ami hosszú távon ugyanúgy kikészít, mint bármilyen másik, túl nagy mennyiségben és work-life balanceot felborító arányban végzett nyolc és fél órás rémálom. (Bár azt hozzá teszem, hogy azért a webkamerázás teljesen más, mintha rendesen felveszik, ahogy gangbangbe vágnak. )

Online lezavarni egy domina-szeánszot és végignézni, hogy valaki előttem veri ki, kontrollálni az orgazmusát, vagy egyéb gusztustalan utasításokat adni neki – pl, hogy nyalogassa le a dildót, miután kihúzta a saját ánuszából – olyan nekem, mintha tíz deka párizsit kérnék a hentesnél. Tizenkettő maradhat? Maradhat. Élőben persze ez is más, egyedül nem szerettem szeánszokat adni, mert túl intim, túl bensőséges volt a légkör.

A vendég nem csak a látványt, a bőr, lakk, latex fétist és becsmérlő szavakat akarja, hanem a nő lényének egy darabkáját, az esszenciáját és ez nagyon kimerítő. Emlékszem, mikor egy húzós szeánsz után, ahol öklözés volt, tűk és húgycsőtágítós medical fém rudacskák is előkerültek, a végén nyúzott arccal fordultam Rebekához.

- És még azt mondják, hogy mi a könnyebb munkát választottuk.
- Nem, édesem. Mi a több pénzt választottuk.

Senki ne gondolja, hogy a pornósok, prostik, vagy dominák élete játék és mese! Persze, ők vállalták, mi vállaltuk. Ez a fajta munka, ha pornózol a testi és pszichés szexualitásodban okozhat károkat hosszú távon, az irodai meg rontja a szemeid, szétcseszi a gerinced, és t-rex kezeid lesznek a sok rossz tartásban végzett gépeléstől.

Az anyagias dominák felsőbbrendűségfétises egoista fétisszajhákká válnak, a háziasszonyok kiégett, unott, begyöpösödött szombat esti magányos ítélkezőkké.

Mindennek megvan az előnye és a hátránya, a felnőtt ipar legalább – ha jól csinálod – jól fizet, és nem egy picsogó kontrollmániás középvezető liba osztja be az idődet, miközben folyamatosan beléd törli a lábát. Itt majd a vendégtől nem lesz nyugtod, vagy a webkamerás néző fog unszolni, hogy mélyebbre, még ezt is szeretném, meg amazt is, töltsük ki teljesen az egy órát, ha korábban eldurrantam, felhasználhatom máskor a maradék időt?

Ahogyan elnézegetem a régi dombornyomott Payoneer kártyám számainak üregébe kötött fehér por maradványokat, mégis azt mondom, megérte. Rengeteg grammom, éjszakázásom, nonstop vendégfogadásom van benne, de végtére is lett egy lakásom, stabil megélhetésem és az az igazság, hogy ha ez nincs – ahogyan sok más, hátrányos helyzetű nőnek nem adatik meg -, akkor most sokkal rosszabb helyzetben lennék, másoktól függve, kiszolgáltatva. Így a – már amennyire ebben a társadalomban lehetséges – a magam ura vagyok.

Lehet, hogy a pornó kizsákmányolja a nőket a férfiak kénye-kedve szerint, de könyörgöm, a többi szektor nem pontosan ugyanezt teszi? Mivel jobb multi rabszolgaként robotolni, raktárban szívni, vagy kitartottként a férfitől 0-24-ben függve tengetni a mindennapjaid?

Persze, az is tré, ha busás bevételért dugnak seggbe, vagy BDSM pornót vállalsz szub-mazoként, aláírom. De ma már annyi meg annyi lehetőség van ezek nélkül is jó pénzt csinálni. Mi hat évvel ezelőtt offshore, bárki számára hozzáférhető online bankszámlákat regisztráltunk, mint a Payoneer vagy a Paxum, a legtöbb webkamerás oldal ezekre utalja ki az ott keresett pénzt, de sok cég is használta a kétes eredetű bevételeinek rejtegetésére. A Payoneer pénzügyi központja például Belizeben, egy Mexikóval és Guatemalával határos városkában volt elrejtve, így a NAV-tól sem kellett tartani, különösen, ha hazai ATM automatába nem dugtad be a kártyát, amit rövid regisztrációs folyamat után három héten belül postáztak.

Skypeos privát show-kat Paypalon keresztül értékesítettünk – bár ez utóbbi nem támogatja a felnőtt tartalmakat, így egy idő után fekete listára kerültem –, meg Amazonos voucherekért cserébe. Elsőre biztos groteszkül hangzik ajándékutalványért szex-showt eladni, de jóval magasabb árat ki lehetett csalni ezekből az üzletekből, hiszen a kamerás oldalak levették a befizetett tokenek árának 50%-át, Amazonon viszont, ha összegyűjtöttél valami menő, aktuális szériás tech cuccra, Iphone-ra, esetleg laptopra és utána áron alul elpasszoltad valami havernak az egyetemről, vagy jófogáson, akkor nagyon jól jártál. Egy egész tetoválószalont berendeztem így egyszer, a végére már saját ügyfélköröm volt, és közben egyszer sem éreztem magam erőszak áldozatának.

Ma még jobb a helyzet, nézzétek csak meg Belle Delphinet. A csaj profin üli meg a gamer girl fétis hullámát, olyan brandet épített maga köré, hogy vetkőznie sem kell. A sok simp önként és dalolva fizet neki a befőttes üvegben árult fürdővízéért. Elég egy cuki, színes haj, műszempillák, előadni mekkora nerd vagy és streamelni nekik, ahogyan a Witcherben gyűjtögeted a potion hozzávalókat – azért lehetőleg valami csini cuccban, lehetőleg super marios vagy pokémonos, cicire feszülős pólóban. Dildózást elcsalni meg meztelenkedni azért mégsem kell és szerintem ez nagyban javítja a modern digitális prostik globális jólétét. Önmagad főnökeként, egy jó social media marketinggel szép pénzeket lehet csinálni, persze a piac telített, így nem árt valamivel kitűnni a többezer, de néhány sémára épített imázs közül.

Nem panaszkodom, még így is olcsón megúsztam a szakmán belül. Az amfetaminra persze rendesen rászoktam közben, de ez nem vitte meg a havi budgetem. Ha igazán jó forrásod van és nagy tételben vásárolsz, könnyű kiszórni annyit, amennyi fedezi a fogyasztásod költségeit, különösen, ha a munkatársnőid is orrvérzésig tolják veled. (Távol álljon tőlem, hogy bárkit terjesztésre ösztönözzek.)

Mikor először tévedtem be Rebeka Úrnő domina kéglijébe, nem sniffeltem előtte. A Sári nevű fétis buliról megismert lány invitált hozzá és először nem akartam menni, ódzkodtam attól, hogy más dominákkal társuljak, de rövid győzködés után beadtam a derekam. Négy dominás buli elébe néztünk, egy férfi vendég fizette az egészet. A munka sokfelé oszlott, de a tarifa korrekt volt, kevés akcióért cserébe teljes fejpénz járt. Rebeka három megtermett pitbullal védte be magát, szent kiskutyáinak hívta őket. Paráztam a kutyáktól, illetve fehér és pia nélkül valahogy nem találtam önmagam az egész közegben. Szerencsére Rebeka kedves, bár elsőre elég tartózkodó nőnek tűnt, mikor nagyokat szipogva bújt elő a konyhából rám mosolygott:

- Minden rendben?
- Persze. Veled? Csak nem megfáztál? – kérdeztem gyanakodva. Úgy szipogott, mint aki most rántott fel egy jó csíkot. Én hülye meg full tisztán jöttem.
- Áh, nem... kutya allergia.
Három pitbullal, hát persze.

A következő alkalom előtt ráírtam, hogy nem zavarná-e ha hoznék egy kis spurit magammal, a rosszlányokon és pixien közösben meghirdetett éjszakai nonstop-hoz, a munkamorál növelésének céljából.
- Csak ha nekem is adsz – válaszolta és attól fogva nagyüzemi fogyasztó domina páros lettünk, néhány barátnőm meg átjárogatott hozzám kamerázni amihez szintén rendszeresen szívtam. Nem fogom rá a felnőtt iparra a fogyasztást, az igazság az, hogy irodai munka mellé is szerettem szívni, ha éppen nem látták, csak ott jóval kötöttebb rendszerben dolgoztunk és sokáig nem lehetett. Ezt szerettem a webkampornóban és a dominázásban; azt vállaltam és mellé azt csináltam, amit akartam és mindig akadt, aki fizetett érte.
(Erről amúgy nyitottam egy új topicot a saját blogomon)

Goa: a narkotikus tündérmese

A gőzt valahol ki kellett ereszteni, és itthon erre nem találtam megfelelőbb közeget, mint a goás szubkultúra meg a bulik. Alíz volt a Chemical Sisterem, az ő hatására kezdtem el sűrűbben látogatni a psy eventeket, csakúgy, mint a fétis bulikat. Meghatározó nő volt az életemben, sok ajtót mutatott meg, hol együtt léptünk be rajta, hol meg egyedül barangoltam a színes dimenziók elmosódó határai között.

A goa elsőre olyan volt, mint egy narkotikus tündérmese. Mindenki szeret mindenkit – haha, amíg a peak meg a potya kitart –, elfogadás, osztozás, gyönyörű színek, szabados szerfogyasztás, pörgős ritmusok, mokk szagba burkolt, tág pupillás szabadság-illúzió.

Imádtam és minden bulin ott akartam lenni, nyomtuk is ezerrel a düreres és néhai R33-mas partikat, meg néha A38on is, bár ott nem bírtam a hangosítást meg a tömeget. Laktam belvárosi albérletben évekig, és néha csak úgy vasárnap letévedtem afterozni, punnyadni a puha kanapékba, mozizni, élvezni, ahogy egy jobb ekitől néha képregényszerűen darál a kép, figyelgetni az elszállt formákat a fluoreszkáló dekón keresztül. Felfedezni a kis termet a fekete függönyön át, ahol könyvespolc rejlik a pult mögött és üvölt a high-tech. Az utolsó razziára majdnem leértünk, egyenesen a rendőrök karjaiba, de aztán annyira készen voltunk, hogy nem bírtunk elindulni otthonról, szerencsére. Tényleg gyönyörű emlékeim vannak a közösség és sok értékes megismert ember által, de azért a retkes részeket sem úsztam meg, azt hiszem ez is az önismeret és önreflexió elkerülhetetlen része.

Ezt csinálta ugyanis a goa, közelebb hozott önmagamhoz, a szer volt az eszköz, a spiritualitás és filozófia pedig egy nagyító, amivel a saját szellemiségem, gondolataim vizsgáltam. Az emberek itt is ilyenek, vagy éppen olyanok, mint bárhol máshol. Nem szeretem magam teljesen egy szubkultúra részének tekinteni, nem akarom magamon viselni a szinte kötelező külső védjegyeiket, hogy befogadjanak, sem az ideológiáikat fújni, ha éppen nem értek vele egyett és ezt most teljes általánosságban írom.

Szeretem a goát, mindig is szeretni fogom, de igenis vannak álszent részei, amit egyetemistaként még jó volt elhinni, ma meg már nyíltan látom a mögöttes, önös érdekeket. Ehhez be kellett kerülnöm egy modernkori hippi kommunába és hatalmasat csalódni benne, akkorát esni, hogy tényleg fájjon a felállás minden egyes mozzanata, minek után Ozorán kirabolva, bevert orral, ruha nélkül landoltam egy bad trip végén.

De előtte azért rendesen kiéltem magam és megtapasztaltam mindent, amit lehetett. Alíz egy internetes társkeresőn szedett össze egy furi, Merlin kinézetű dílert, aki varázslónak öltözve járta a bulikat. Csontos volt, vékony – nyilván a sok szintetikustól – hosszú szakállas és olyan színes patchwork manó pulcsiban nyomult, nagy kapucnival. Jó arc volt, intelligens, de baromira elszállt és mi imádtunk vele lógni. Első találkozásnál kiültünk a Margitszigetre a Dunát és a csillagokat nézni és én véletlenül mindhármunk adagját felszippantottam a félbehajtott papírpénzből. Merlin csak nevetett. Volt bőven tartalék. Könnyed volt, barátságos és kicsit megtévesztő is, de egyszerűen érződött róla, hogy nem akar ártani nekünk, szánt szándékkal biztos nem. Valahogy bizalomgerjesztő volt és még annyira nem voltam paranoiás, mint ma, a sok átélt szenny után.

Merlinnek saját sofőrje is volt, sötétített üveges autóval, azt küldte értünk afteron, ha bulizni mentünk. Utólag visszagondolva, nem lett volna életbiztosítás, ha ő maga vezet, soha sem volt hozzá elég tiszta. Egyikünk sem feküdt le vele, csodával határos módon nem próbálkozott be, néha látszott rajta, szeretné-ő, de aztán mindig túlbogyózta meg mindenezte magát, úgyhogy a testiség nem volt prioritás. Történt egyszer az az ominózus after, ahol először próbáltuk ki Alízzal a ketát, úgy, hogy én jóformán azt sem tudtam, mit szívok fel.

Flört Icával

Egy buli után, ahol már ekiztünk, kokóztunk, fehéreztünk, Merlin azt mondta, szeretné nekünk bemutatni az egyik legjobb barátnőjét, Icát. Egy helyben ringatózva valami háttérben sistergő-puhogó150 BPM-es psytrance-re, éppen azon merengtem, vajon van-e leszbikus kisugárzásom, mert az aznap éjjeli bulin több lány is megkörnyékezett. Alíz, akinek már mindenféle nemmel volt szexuális tapasztalata és a nőket is kedvelte, remekül szórakozott ezen az egészen, hát még akkor, amikor nagyjából negyed órával később megjelent egy leszbikus anya medvére hasonlító nő az ajtóban. Biztosan Ica – gondoltam magamban, mit sem sejtve. Merlin és Alíz heccelni kezdtek, kérdezzem csak meg bátran őt is. Eszemben sem volt, egészen picire összehúztam magam ott az ágy sarkában, hulladék készen, két napja ébren. Nem akartam, hogy ez a nő mondja meg nekem a választ.

A téma hamar elterelődött a bimbózó spontán biszexualitásomról, Ica sokkal érdekesebb lett mindenki számára. A nő (akit végül is ki tudja aztán hogy hívtak) friss ketamint hozott és Merlin kihúzott nekünk egy-egy K-hole-ba ejtő adagot.

- Bíztok bennem? – nézett ránk komolyan.
Sokat nem teketóriáztam. Csík. Ennyit láttam, és hogy az most kóla vagy speed, már oly’ mindegynek tűnt, vasárnap délelőtt tizenegykor.

Miután felrántottam a gondosan kimért ketamin csíkot, mely pont elég volt hozzá, hogy a K lyuk kaotikus örvényébe taszítson, rövidesen hátra dőltem az ágyon és utolsó erőmmel azt kérdeztem, hogy most LSD-t kaptunk-e – a halmazállapot és anyag kérdése már fel sem merült bennem. Soha korábban nem fogyasztottam pszichedelikumokat és nem tudtam mitől milyen hatásra számítsak, de az LSD-t képzeltem ehhez hasonlatosnak, a ketaminról még csak nem is hallottam az előtt. Nem tudtam mit művel az ember központi idegrendszerével és milyen jellegű vizuális és hallucinogén effektjei vannak.

Kidőltem, mozgásképtelenül és öntudatlanul. A testem mintha enyhén rángott volna fekvő pozitúrában, a kezemmel átöleltem magam. A szoba jobb felső sarkából, diagonál irányban szemléltem saját fizikai testem. Az arcomat érdekes módon nem láttam. Fogalmam sem volt hol vagyok, ami azt illeti azt sem tudtam életben vagyok-e, vagy meghaltam. Testen kívüli élmény volt, olyan, amiről a fórumokon írnak, vagy amit az okosok szerint meditáció útján lehet elérni. Én csak egy beketaminozott egyetemista lány voltam, aki kiszállt a fizikai testéből, és úgy szemlélte azt, mintha élet és halál közt lebegne. Arra gondoltam közben, mit érezne anyám, ha látná ezt, az ő szemével figyeltem magam, a lónyugtatótól lebénult testtel fetrengve egy idegen drogdíler ágyában, halálra rémülve, miközben meg lehet, hogy már rég halott voltam. Iszonyú félelem lett úrrá rajtam, és akkor Merlin megnyugtató hangja testetlenül zendült a távolban.

- Hová akartok menni? Oda megyünk.
Nem értettem a kérdést, soha nem asztrál-utaztam korábban, azt sem tudtam, mi fán terem egy irányított trip és mit tűzhetek ki úticélként.

Viccesen hangzik, de óriás nyalókákat képzeltem el, megnyugtató, nagy piros, szív alakú nyalókákat, egy egész cukorkaországot és mintha a gondolataim megelevenedtek volna én ebben az univerzumban száguldottam tovább, nyalóka tenger közt úszva, sebesen, de mégis minden részletet tisztán látva.

A szobában eszméltem fel, még mindig trippen. A falon női portré, Merlin barátnőjét festette meg és akasztotta ki a szobája falára és a festmény most életre kelt. A női alak a faltól eltávolodva indult meg felém, teljesen megrémültem tőle és kértem, hogy maradjon a helyén, mert én most nem akarok beszélgetni vele. Szürreális éber álom, melybe valahogyan mégis volt beleszólásom, s ha fizikai testem leszedált állapotban pihent is, tudatom csapongott a jelenetek közt, aktívan formálva a forgatókönyvet. Bár ne lettem volna ilyen kis félős nyuszi, és beszédbe elegyedtem volna azzal a női portréval, bizonyára sok érdekes mondanivalója akadt volna…

Mikor magamhoz tértem és kótyagos fejjel felültem, hitetlenkedve néztem körül és megkönnyebbülten állapítottam meg, életben vagyok. 

Arcom elé emeltem az ujjaim, furcsa színű energiák párologtak ujjbegyeimből felfelé, mintha méreg távozott volna belőlem.
- Jöhet még egy kör? – kérdezte Merlin.

Nem sokszor kísérleteztem ketaminnal életem során. A második alkalom nemrégiben történt, túl sokat szívtam, kétszer okádtam. De csak miután a barátom kihalászott a beépített szekrény és a kanapé közti szűk résből, ahová elbújtam, franc tudja mi elöl (na meg, hogy hogyan fértem be oda…), mert önmagam elől ugye lehetetlen volt, de a ketás képszakadás következtében nem emlékszem, milyen indíttatásból paráztam be ennyire. Közben meg valahogy úgy tudnám leírni az érzést, mintha egy rosszul összerakott lego figura lennék, akinek a füléből nőnek ki a lábai.
Csak a szokásos.

Spirituális neohippik és razzia a tárnoki kőfejtőben

Bizonyos mentális állapotokban és pszichés betegségekre való hajlam esetén állítólag nem javasolt pszichedelikus szerek fogyasztása. Ez engem azóta sem érdekel különösebben, maximum majd én is a wardon kötök ki és pihenek néhány hónapot legális szerekkel teletömve, aztán meg kiengednek és mehetek vissza dolgozni, vagy ahová akarok, vagy éppen nem akarok, de hát mit lehet tenni? Egyszer vissza kell térni a valóságba, egyszer ki kell tisztulni, egyszer eljön az a nap, amikor hiába tolsz be mindent, rájössz, hogy igazából nincs hová tágítanod a tudatod. Vagy csak megunod, mert már nem adja be, de az is lehet, hogy ezt csak a karanténos kabinláz rémes set and settingje írja helyettem és a hallucinogének még mindig kurva jók, a baj a világgal és velem van.

A goa volt a menedékem a szürke realitás és kiégés elől, annyira utáltam a folyamatos céges meg egyetemi tanórás színházasdit, hogy inkább a spirituális szerfogyasztók és neohippik darabjában statisztáltam.

Izgalmas és érdekes volt felfedezni a kifacsarodott valóságot, emberi psziché mélységeit, szélsőségeit. Jó volt olyanokkal társalogni, akik nem gondoltak teljesen kattantnak az egyébként mások előtt titkolt érdeklődésem miatt az ezoterikus témák iránt. We are all mad here, és az elbaszott diszkontos, katalógusos társadalom által őrültnek titulált formák olyan természetességgel diskuráltak pszichedelikus okkultizmusról és egyéb megfoghatatlan, földhöz ragadtak számára megkérdőjelezhető, elvontabb témákról, mintha valami sporteredményt beszélnének meg egy sör felett. Többet és többet akartam, túl sokat, nem törődve azzal, mibe nyúlok bele felelőtlenül, és kiket engedek be az elmémbe ismeretlenül. Szomjaztam a tudást, a tapasztalatot, az életet, mert az nem lehet, hogy csak ennyi legyen az egész mókuskerék és lefuttatott programok sorozata, előre megírt rendszerekben. Ki akartam törni belőle, kétségbeesetten hajszoltam, és a goa tökéletes játszóteret biztosított hozzá. Egy ideig.

A legendás Tárnoki kőfejtő barlangot sötét energiák övezik, és most nem az elszállt démonidézős dark progra gondolok. Tavalyelőtt májusban vártuk, mint a messiást, a bélyegek gondosan előre felszeletelve lapultak a zsebemben. A barlang mélyén, egy félreeső, hűvös, különleges energetikájú helyiségben gong szó visszhangzott és levezetett meditáció folyt, elcsendesedve szemléltük a párommal és szerettünk volna a részesei lenni.

Különleges rituálé, a szerelmem és acid – mi kellhet még? Rendőri jelenlét biztosan nem, mégis tiszteletüket tették, néhány NAV-os ellenőrrel együtt.

Fél papírral az arcomban, mire becsavart, addigra kiürítették és lezárták a barlangot, a mainstagen lehalkították a zenét, mindenütt zseblámpák fényei törték meg kegyetlen élesen a színesen kavargó, lágy fényfestést és tették tönkre több száz ember békéjét, spirituális élményét, akik ezért utaztak idáig. Nem pánikoltam be, csendben ültem egy pokrócon és figyeltem, ahogyan a NAV-osok a sörpultosoktól kérik be a dokumentumokat.

Mintha egy furcsa filmet néztem volna, melynek nem is vagyok a részese. Nem igazoltattak minket, nem kaptak szét, de a varázs megtört, zavart félelem és frusztráció vibrált a levegőben. Még jó, hogy csak egy felet ettem – gondoltam, miközben egy securitys közölte, a barlangban lévő ruhatárba helyezett táskákért és kabátokért kettes sorokba rendeződve, ellenőrzötten mehetünk be.
A sor végét nem láttam, de odabent is rendőrök álltak és jobbnak láttam nem besétálni az oroszlán barlangjába. A cucc úgyis a melltartómban pihent, az irataimat mindig magamnál tartottam, maximum buktam a táskám meg egy olcsó pulcsit. Vártam, órákig vagy percekig, a hideg némaságban, méltatlankodó, csalódott kis goások között, akik értetlenkedtek, mi történt, ki hívta ki a rendőröket és miért. Igyekeztem kizárni ezeket a pletykákat és a saját társaságomra fókuszálni, akik, ha lassan is, de azért mégiscsak szereztek néhány sört az adóhatóság megszállta pultból. Vártam az első vonatot, az első napsugarakat. Szóltak, hogy az értékmegőrzőből el nem vitt táskákat és kabátokat kihelyezik a barlang elé, felcímkézve, szabad rablás van.

A hátizsákomra rossz sorszámot tűztek, nem egyezett a ruhatári bilétával, melyet a kezemben szorongattam, biztosan puszta véletlenségből cserélhették ki, vagy csak áttúrták a csomagokat dugi drog reményében. Felmarkoltam, kedvesen elköszöntem az őrtől, és a párom kezét megragadva hátra sem nézve többé elhagytuk a terepet.

A hazaút felszabadult országút menti LSD trip volt, rózsaszínesen csíkozódó égbolttal és csavarodó levelű fákkal. A vasútállomás felé mentünk, végtelenbe nyúló országút mentén, vadvirágos, kietlen pusztaságon át. Sehol egy ember, egy rendőr, a vibe természetes és naturális lett, de azért örültem, hogy ennyivel megúsztuk. Felszabadultan táncra perdültem a betonút közepén, mintha az egész csak egy rémálom lett volna, nem is a legrosszabb fajtából, hát istenem, majd megyünk inkább külföldi bulikra, amúgy is egyre inkább rohad ez az egész és egyre kevésbé tudsz felszabadultan, elszálltan trippelni, a paranoia és az atmoszféra valahogyan áthatja az egészet, és időnként furcsa, alantas arcok szemei világítanak rád veszélyt sejtetve a sötétben. Semmiféle bizalomgerjesztő nincs azokban a szemekben, szeretném érezni a namastét, de nem tudom többé, és lehet, hogy bennem van a hiba, vagy az egész mégsem olyan csodálatos, mint amilyennek szerettem volna hinni. A párom ijedten húzott beljebb, értetlenkedve néztem rá.

- A végén még elütnek, azért óvatosan.
- Ugyan már, semmi bajunk nem eshet – mondtam megbizonyosodva róla, hogy márpedig igenis mi alakítjuk a valóságot. LSD-n át tudtam programozni az egész világot, ami körülvesz, generálni a következő képet, a történéseket, sőt, néha valami furcsa módon még bizonyos emberek viselkedését is. Akkor és ott nem volt bennem félelemérzet, nem érdekelt a rendőrség, sem a száguldó autók, a halál illúziónak, ahogyan a valóság is szimulációnak tűnt, amiben sétálunk. Kétszer hagytuk el a pirossal áthúzott Érd táblát, loopoltunk, nem akartam hazamenni, élveztem az utazást, úgyhogy csak sétáltunk azon az országúton, ami ki tudja hová visz. Az égbolton, mintha információk töltődnének le egy felhőből, legalábbis ehhez a képi világhoz hasonlóan tudnám leírni az ott látott hallucinációt, színes vektorok jelentek meg a horizonton.

 - Nézd már, ott egy sírkő! – álltam meg elcsodálkozva. Félkör alakú, tökéletesen kifaragott, szürke sírkő árválkodott a gondozatlan gazos fűben. Sehogyan sem illett oda, a közelben nem volt temető, ami azt illeti még csak házakat sem láttunk arrafelé. Érdeklődve sétáltam közelebb és lelkes rácsodálkozással olvastam el a fejfán díszelgő nevet.

Ádám.
A barátom, Ádám arca elsötétült, biztosan megrendítő érzés lehet LSD trip közben random sírkövön meglátni a saját neved, de hát ezért nem szabad engedni a félelmet keltő gondolatoknak, meg autós gázolásokra fókuszálni kitágult, módosult tudattal.

Persze én aztán nem akarok erről okoskodni, nekem nem megy olyan jól, mint a jediknek. (Star Warsban is remek idézet Qui Gon Jinn-től mi szerint „Your focus determines your reality.” )
 - Menjünk már…! – türelmetlenkedett, méterekre menekült a nevét ábrázoló sírkőtől, míg én a gazon átgázolva fotózni kezdtem.
- Ne haragudj. Muszáj lefotóznom és megnéznem holnap, tiszta fejjel is, vajon csak közös, összekapcsolt realitásunk projekciója, hallucináció-e, vagy tényleg a te neved virít rajta. Csak úgy, véletlenül.

Szótlanul, elmélkedve sétáltunk tovább és arra gondoltam, most már igazán elérhetnénk végre a tárnoki vasútállomást, jól esne leülni és megpihenni egy kicsit, hazaérve tekerni egy cigit, meg persze betolni a maradék papírt afteron.
Néhány perccel később a sínek barátságos párhuzamban futottak tovább a gondolataimmal.

Tény, hogy a pszichedelikumok kapukat nyitnak és tanítanak, ha jól használod őket (bár tökéletes manualt én még senkitől sem kaptam, de ezt most hagyjuk is), azt viszont kifejezetten utálom, mikor a fogyasztók valamiféle szuperiornak képzelik magukat a nem fogyasztókkal szemben, mintha ők sokkal többet fognának fel a világról és annak működéséről a drogonak köszönhetően. Persze a nem fogyasztók között akadnak bőven beszűkültek, akik meg kábítósnak vagy drogosnak titulálnak minket. Kicsit olyan ez az egész, mint a fekete-fehér rasszizmus, mindenki dobálózik és címkézik és sztereotípiákkal vagdalkozik. Ilyenekkel főleg tematikus, enyhe szekta beütésű Facebook csoportokban találkoztam.

Fiatalon még elmegy azon versengeni, ki miből tolt be többet, milyen megvilágosodása és majdnem soha vissza nem térő nirvánája volt, aztán lassan – vagy kurva gyorsan – peregnek az évek és egyszer csak észreveszed, hogy a kevesebb néha több, vagy csak nem bírod már úgy és nem is kell annyi. Ez egy természetes folyamata a szintetikus szerek használatának, jobb esetben, aztán ki tudja, lehet, hogy ha egyszer túljutunk ezen a krízisen én adagolom túl magam elsőként. Ha túlélem, majd megírom.

Sniffany

www.sniffany.blog.hu
Sniffany facebook oldala: https://www.facebook.com/Sniffany-Mes%C3%A9i-105659561295266

FIGYELEM! A fenti történet nem azt a célt szolgálja, hogy bárkit hasonló szerek fogyasztására buzdítson. Sorozatunk célja a tájékoztatás: hogy bemutassuk, milyen sokféle célból és módon fogyasztanak az emberek tudatmódosító szereket. Ha érdekel a drogtéma - akár fogyasztó vagy, akár a területen dolgozó szakember, aggódó szülő vagy szimplán jobbító szándékú aktív polgár -, szeretsz írni és szeretnél hozzájárulni a Drogriporter tájékoztató munkájához, akkor itt az alkalom: írj nekünk cikket a Drogriporter blogra! Amennyiben a cikked megfelel a tartalmi és minőségi elvárásainknak, akár rendszeres szerzővé is válhatsz. Írhatsz arról, hogy szerinted hogyan kellene átalakítani a hazai drogpolitikát, milyen törvényekre, programokra lenne szükség, blogolhatsz a fogyasztóként/partizóként/szülőként/szakemberként stb. szerzett tapasztalataidról. Tudósíthatsz arról, hogy milyen jó és rossz drogpolitikai példák vannak idehaza és külföldön. Írhatsz drogtémájú könyvekről, filmekről is. A cikkek terjedelme lehetőleg ne haladja meg szóközökkel együtt az 5-6000 karaktert. A cikkeket a rightsreporter(kukac)rightsreporter.net címre küldd! Akár megfelel az írásod, akár nem, egy héten belül válaszolunk.

Forrás: https://drogriporter.444.hu/2020/11/18/sniffany-drogos-esti-mesei-iii-pornoellenzok-goa-es-ketamin

Vissza az általános hírekhez