Országosan is népszerű a Zuglói Kábítószerügyi Egyeztető Fórum

Nemsokára a nyolcadik országos konferenciáját rendezi a Zuglói KEF, számos  prevenciós programot támogat a szervezet – egyebek mellett ezekről beszélgettek a kerület idei első KEF fórumán.

A programon Sokacz Anikó, a Zuglói KEF elnöke arról tájékoztatta a résztvevő egyesületeket, alapítványokat, hogy az önkormányzat idén is több megelőzéssel, ártalomcsökkentéssel, támogatással foglalkozó tréninget (például stresszkezelő tréninget, szülőképzést) támogat. A tagok megkapták véleményezésre a 2022. évi beszámolót, amihez csatolták egymás beszámolóját is, így még jobban beleláthatnak egy-egy szervezet munkájába, ami által az eddiginél szorosabb kapcsolatot alakíthatnak ki.

A Zuglói KEF a nyolcadik országos konferenciájára készül, amit a számos budapesti és más városokban, megyében működő KEF-ek várnak. A visszajelzések alapján több kábítószerügyi egyeztető fórum szerveződött újjá, sok helyen építették be a zuglói jó gyakorlatokat.

A helyi KEF elnöke a Kábítószerügyi Egyeztető Fórum Információs Rendszerről is beszélt a jelenlévőknek, valamint megköszönte a humánszolgáltatási főosztály vezetőjének, Bondorné Gyurcsi Máriának a szakmai támogatást.

 

Forrás: https://zglmedia.hu/orszagosan-is-nepszeru-a-zugloi-kabitoszerugyi-egyezteto-forum/

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük